Aki úgy elbújt az anya mögé, hogy magam sem láttam, hosszú évekig.
A történetem sok évvel ezelőtt kezdődik egy lányról aki, természetesen szép volt sugárzó, tele temperamentummal .
22 éves volt amikor rátalált élete párjára egy viharos éjszaka után. Egymásnak teremtették őket. Sikeres, szerencsés volt szinte mindenben amihez nyúlt. Szerette az életet. Így amikor úgy érezték eljött az idő, a vállukra ült az első gyermekük. A szülésben újjászületett, anyává vált. Amennyire sikeres volt a munkában, annyira élvezte az anyaságot is, el is felejtette a munkát, azaz a gyermekeivel megszületett egy új hivatás, a szülések kisérése. Egy dolog volt, ami eleinte aggasztónak tűnt, hogy a kilók csak nem akarták elhagyni őt. Sőt ahogy érkeztek a gyermekek, egyre csak gyűltek. Aztán szép lassan hozzászokott. Már szinte csak olyanokkal találkozott, akik mindíg is ilyennek ismerték. Teltkarcsú forgószélnek aki követhetetlenűl repül a gyerekeivel hol erre, hol arra. Ha kell megvédi őket, ha kell, lehetetlennek tűnő feladatokat old meg. A sok párnácska jól illet a szülések körüli segítéshez is. Biztonságot adott. A párja is úgy szerette ahogy van. miután a harmadik gyermek is megszületett, még sok sok év telt el így.
Azt senki sem tudta, hogy ez az általáan vidám anya, ha tükörbe néz, nem látja önmagát. Nem látja a lányt aki volt, illetve a nőt akivé érett. Az anyát látta, akire büszke is volt, a hivatását is amit szeretett. De a testét nem tudta elfogadni. A tükör nem volt a barátja. Nem szerette a testét. hiába tudta, hogy csak akkor változhat, ha elfogadja úgy ahogy van. De ezt az eszével tudta, hiába csikorgatta a fogait és akarta nagyon, de nagyon elfogadni önmagát. Nem ment.
Azután jöttek az anyaszerepek, pszihodrámán, baráti társaságban. Erre büszke volt.
Na az azért kicsit zavarta, hogy az egyik legvonzóbb pasi a baráti körben folyton anyucinak hívja. Az már fel sem tűnt, hogy szép lassan a férje apává, ő pedig anyává vált, a keresztneveik helyett.
Lehet, hogy néhányan próbáltak jelezni, de nem hallotta meg őket. Egy kevésbé diplomatikus ismerős meg is jegyezte egyszer: "Te hogy elhíztál!"
De mindez akkor, kevésbé zavarta. Sodorták a mindennapok. Az anyataxi mindíg szolgálatban volt. Ami viszont zavarta, hogy eltüntek a férfi tekintetek. Vagy ő nem vette észre öket. Korábban ezek a "szép vagy" pillantások sokat jelentettek. Mindíg felemelt fejjel járt és élvezte a kisugárzását, begyűjtötte az energiát. Úgy érezte nem tetszik már. Másoknak sem, magának sem. Néha fáradtabb estéken abban sem volt biztos, hogy a férjének tetszik-e. Szeretik egymást, mélyen öröktől fogva, , így érezték. De a férfi és a nő háttérbe szorult.
Aztán rátalált az Autogén tréning, ami arra tanította, hogyan szánjon magára, csak magára napi 2x 15 percet. Ekkorra már azt is megértette, hogy mindenkinek arra van ideje, amire csinál magának. Szorgalmasan gyakorolt. Figyelmet szánt magára.
Azután kezébe került egy könyv és még aznap elküldte neki valaki, akit nem is ismert, a könyv hanganyagát e-mailen. 42 évesen már nem ment el ilyen " véletlenek" mellett. A könyv Louise L. Hay Éld jól az életed című könyve volt.
A cd-t hallgatva pedig megtalálta a magyarázatot: a tested a házad, vagy egy kedves szolga, aki fedelet nyújt, szeretettel szolgál téged. Ha te nem szereteda tested, a sejtjeidnek nehezített terepen kell dolgozniuk. Ha utálod a tested, nem fog változni. Tiszteld és szeresd a tested, és ápold, mint a házadat, vagy egy jó szolgálót. Ezt már kristálytisztán értette. Ezután pedig a 2x15 perc gyakorlásában szerepelt ez a mondat is: Tisztelem, szeretem és ápolom a testem. Emondta, ahányszor csak eszébe jutott.
Egy júniusi napon, egy bevásárló kozpontban felajánlották, hogy kisminkelik, akkor még rohant és elutasîtotta. Aztán másnap élt a lehetőséggel, mert csak nem hagyta nyugodni egy hangocska: Megérdemled, élj vele. Szépen kisminkelték, és a tükörből, már valahogy egy szép nő nézett vissza rá. Elhatározta, hogy gyalog megy haza, mert olyan szép idő volt és kedve volt sétálni. Sütött a nap és ő kezdte elhinni megint, hogy szép, így ahogy van. Sétált és észrevette az első " szép vagy" pillantást. Alig akart hinni a szemének, de a pillantások csak jöttek és jöttek. Mire hazaért újra sugárzott. Hazavitt magával egy kicsi smink készletet, és elhatározta, hogy minden reggel szán egy kicsi időt arra, hogy egy kicsit kihangsúlyozza a szemeit.
Teltek a napok és már a tükör is barátságosabb képet mutatott. Azután elment masszázsra, ahol a barátnője megkérdezte, mennyit fogyott. Én? Kérdezte, Nem mértem. Menj haza és állj a mérlegre! A drága mérleg 4 kg-al mutatott kevesebbet mint szokott.
Madarat lehetett volna vele fogatni. Csak ragyogott és ragyogott.
Hozott egy döntést, még pontosan 67 napja van a nyárból. 67 meleg nyári nap. Amikor úszhat, evezhet, biciklizhet, sétálhat. Most először elhitte, hogy ez az ő 67 napja lesz és ad magának minden nap 1 órát, amikor mozog. Örömmel kezdett biciklizni a Balaton parton, észrevétlenül tekert majdnem 30 kilómétert. Na jó néha motíválta néhány vádli, és szabadon hagyott biciklis felsőtest látványa.... Visszatalált a mozgás öröméhez. Aztán kajakozott a Kőrösön, vagy úszott, a szeretett vízben. A víz simogatta , körülölelte a testét, és feltöltötte őt. Mindenki észrevette a változást, a gyerekek a párja a barátok. Ez szárnyakat adott.
És még a sors is segítette. A kocsiját fel kellet hoznia Budapestre, egy garanciális szervízre. Már az úton azon gondolkodott, hogy fog Budapesten biciklizni. Bevitte az autót, és a szervízben felajánlották neki egy cserebiciklit, -ez a nyári akció mondták-...
Köszönöm, mondta halkan, csak úgy bele a levegőbe, biztosan meghallja akinek szól.
Ott állt távol az otthonától egy biciklivel. Felült és elindult hazafelé, az Árpádhídon át a Margitszigeten, majd a Dunaparton végig. 40 perc alatt hazatekert, és a víz látványa elkisérte. Mire hazaért tudta, hogy hogyan fog itt biciklizni.
A nyár így telt. Valahogy közben megszűntek a dugig evések is és az esti nyugtató kenyérkékre sem volt már szükség. A mozgás öröme elég volt . Megajándékozta magát azzal, hogy tisztelte , szerette és ápolta a testét. A teste pedig meghálálta a törődést.
Ami meglepte, hogy nem óriási akaraterőre és heroikus kűzdelemre volt szükség a változáshoz. Csak annyira, hogy szeresse önmagàt.
A lányai átölelve őt mondták: Anya, olyan szép vagy!
A lányok akik egyszer majd anyák lesznek, de kell nekik a minta arra, hogy anya és nő nem létezhet egymás nélkül.
A régi-új test új kihívásokat hozott az életébe, új feladatokat, amik még előtte, előttük állnak a párjával, a családjukkal. De most már biztos lehet, benne, hogy az élet, csak olyan kihívások elé állîtja, amelyek fejlődését szolgálják, és ha képes tenni a változásért akkor segítséget is kap!
Legyen ez a történek segítség minden nőnek, akik még előtte állnak a kihívásaiknak! Adjon erőt és reményt nekik, hogy bármi sikerülhet, csak elhatározás kérdése! Csak néhány pozitív gondolat kell, hogy megtegyék az első lépéseket.
